KIK IS VAGYUNK?

A SWIETELSKY vállalatcsoport vezető építőipari vállalat Közép- és Kelet-Európában. A mintegy 11.000 munkatársunknak, a több mint 3 milliárd euró építési beruházásnak, valamint a decentralizált szervezeti felépítésnek köszönhetően nemzetközi játékosok, nemzeti győztesek és regionális bajnokok vagyunk. A konszern 84 éves cégtörténettel a háta mögött az építési szolgáltatások teljes körét nyújtja – csúcsminőségben, rugalmasan és a határidőket betartva.

A SWIETELSKY Magyarországon

A mögöttünk álló több évtizedes tapasztalattal, az építőipar élvonalában kivívott stabil pozíció megőrzése mellett továbbra is magabiztosan nézünk szembe az új kihívásokkal, tesszük a dolgunkat: „jövőt építünk”. Az osztrák Hellmuth Swietelsky által 1936-ban alapított, kezdetben útépítéssel foglalkozó családi vállalkozás mára az építőipar minden szegmensében tevékenykedő nemzetközi vállalatcsoporttá fejlődött. A SWIETELSKY Magyarország Kft. jogelődei révén 1991 óta van jelen a magyar építőipari piacon.

Megalakulásakor fő tevékenységének az útépítés, az aszfaltgyártás és a közműépítés számított, ám kapacitásbővítéssel, céltudatos stratégiával sikerült a magas- és speciális mélyépítési tevékenységet is dinamikusan fejleszteni. A SWIETELSKY irányításában a tevékenységi körök szerinti megoszlás elve működik, így alapvetően 4 üzletág tevékenykedik: útépítési üzletág, magas- és speciális mélyépítési üzletág, metróépítési üzletág valamint a környezetvédelmi és vízépítési üzletág.

A kivitelezői társaságok mellett működik a G.K.S. Swietelsky Kft., melynek keretein belül zajlik a teljes gazdasági ügyvitel, számvitel, pénzügy és tárgygazdálkodás. Jelenleg több mint 600 kolléga igyekszik a vállalat jó hírnevét öregbíteni. Büszkék vagyunk rá, hogy szakemberállományunk fele több mint 10 éve tagja a SWIETELSKY csapatának, megbízható alapot teremtve ezzel partnereink számára a sikeres együttműködéshez.

MILYENEK IS VAGYUNK?

Ha „rólunk, swietelskysekről“ van szó, akkor nem az alapítócsaládra gondolunk, hanem mindenkire, aki részt vesz vállalatcsoportunk munkájában. Hiszen a célunk az, hogy a SWIETELSKY-nél úgy érezzük magukat, mint egy nagy családban, amelyben kölcsönösen támogatjuk egymást, számíthatunk egymásra, s mindannyian összefogunk, hogy közösen alakítsuk cégünk gazdasági jövőjét.

Korunk, származásunk és kulturális hátterünk alapján különbözőek vagyunk. Sokszínűség jellemző ránk, de egyvalami közös bennünk: tudjuk, mennyire értékes az a család, amelyben az ember jól érzi magát. Ennek előnyeit szeretnénk a munkahelyen is megtapasztalni! A munkáltatóként immár több mint nyolcvan éve vallott filozófiánk motiválóan hat a munkatársakra, akik az átlagosnál jóval hosszabb ideig kötődnek a céghez. Mivel építőipari vállalatcsoportunkban őket tekintjük a legnagyobb értéknek, tevékenységünket siker koronázza.

• EGYÜTTESEN ÉS SZEMÉLYESEN
IS FELELŐSSÉGET VÁLLALUNK

EGYÜTTESEN ÉS SZEMÉLYESEN
IS FELELŐSSÉGET VÁLLALUNK

Felelősséget vállalunk feladatainkért, és közben másokra is hagyatkozhatunk.

• KÖVETELÜNK ÉS ÖSZTÖNZÜNK

KÖVETELÜNK ÉS ÖSZTÖNZÜNK

Sokat követelünk magunktól, és támogatjuk egymást a célhoz vezető úton. Szívügyünknek tekintjük, hogy személyre szabottan ösztönözzük a fejlődési lehetőségeket.

• MEGFONTOLJUK A KRITIKÁT

MEGFONTOLJUK A KRITIKÁT

A kritikát a személyes továbbfejlődés lehetőségeként fogjuk fel. A konfliktusokról beszélni kell, és a kölcsönös tisztelet légkörét megteremtve kell megoldani őket.

• TANULÁSRA KÉSZEK ÉS
NYITOTTAK VAGYUNK

TANULÁSRA KÉSZEK ÉS
NYITOTTAK VAGYUNK

A változásokat lehetőségként fogjuk fel, s nyitottak vagyunk az újra. A továbbképzést személyes kötelességnek tekintjük.

• A MEGOLDÁSOKRA
ÖSSZPONTOSÍTUNK

A MEGOLDÁSOKRA
ÖSSZPONTOSÍTUNK

Tiszteletben tartjuk az eltérő álláspontokat, s aktívan részt veszünk a problémák megoldásában.

• MOTIVÁLUNK

MOTIVÁLUNK

Motiváljuk egymást, s fenntarthatóan ösztönözzük a teljesítményt.

• EGYENESEK, ŐSZINTÉK ÉS
LOJÁLISAK VAGYUNK

EGYENESEK, ŐSZINTÉK ÉS
LOJÁLISAK VAGYUNK

Az őszinte beszéd hívei vagyunk, és köntörfalazás nélkül kommunikálunk egymással. A lojalitás nálunk abban nyilvánul meg, hogy tisztességesen és őszintén viszonyulunk egymáshoz.

• NYERESÉGESEK VAGYUNK

NYERESÉGESEK VAGYUNK

A munkatársak, az ügyfelek, valamint az üzleti partnerek elvárásainak megfelelően megalapozott gazdasági növekedésre törekszünk.

• TISZTELETTELJESEK ÉS MEGBÍZHATÓAK VAGYUNK

TISZTELETTELJESEK ÉS MEGBÍZHATÓAK VAGYUNK

Valamennyi kollégánkat egyformán tiszteljük és becsüljük.
Az egymással való érintkezésben szívügyünknek tekintjük a megbízhatóságot.

• ÖNÁLLÓAN ÉS PARTNERSÉGI
ALAPON DOLGOZUNK

ÖNÁLLÓAN ÉS PARTNERSÉGI
ALAPON DOLGOZUNK

Saját kezdeményezésre cselekszünk, ugyanakkor képességeinket és kompetenciáinkat kölcsönösen kiegészítjük.

• SZOCIÁLIS BEÁLLÍTOTTSÁGÚAK
VAGYUNK

SZOCIÁLIS BEÁLLÍTOTTSÁGÚAK
VAGYUNK

Szociális beállítottságunknak köszönhetően kölcsönös biztonságot nyújtunk egymásnak, s útunkon senkit sem hagyunk hátra.

• BIZTONSÁGRA
TÖREKSZÜNK

BIZTONSÁGRA
TÖREKSZÜNK

Biztonságos és vonzó munkakörnyezetről gondoskodunk.

• JÖVŐORIENTÁLTAK
VAGYUNK

JÖVŐORIENTÁLTAK
VAGYUNK

A maradandó értékek tudatában sikeres jövőbe fektetünk be.

• A MINŐSÉGRE ÖSSZPONTOSÍTUNK

A MINŐSÉGRE ÖSSZPONTOSÍTUNK

Mindig a legmagasabb minőségre és megbízhatóságra összpontosítunk.

JUTTATÁSAINK

Továbbképzés

• konszernakadémia (szemináriumi és képzési program céges és külsős előadókkal)
• e-learning platform
• támogatás cégen kívüli képzések és továbbképzések esetén (érettségit és szakmát adó képzés, munka mellett végzett tanulmányok, tanulmányi szabadság …)

Egészség

• sportolási lehetőség
• szemészeti szűrővizsgálat
• havi rendszerességgel szakorvos látogat el a központba
• ingyenes friss gyümölcs
• egészségközponttal kötött együttműködési megállapodás

Prémiumok

• teljesítményprémium

Céges Rendezvények

• karácsonyi ünnepség a Balatonnál
• céges síelés
• céges futóverseny
• csapatépítő rendezvények (Családi Nap, Mikulás Buli, Terasz party, stb...)

Kedvezmények

• vásárlási kedvezmények kooperációs partnereinknél a wellness, a sport, a turizmus, az építőipar, a kereskedelem stb. területén
• vonzó munkahely
• korszerű szerszámok
• méltányos, teljesítményorientált fizetés
• önálló, felelősségteljes munkavégzés
• személyes fejlődési lehetőségek
• képzés és továbbképzés
• közösségi programok
• tiszteletteljes bánásmód
• professzionális cégvezetés
• családias környezet

Többek között a vállalatcsoport decentralizált szervezete miatt a munkatársakra vonatkozó juttatások esetében különbségek vannak (a fiókvállalat/a leányvállalat és a szakma függvényében). Az állásinterjún nyugodtan kérdezzen rá erre.

MIT IS CSINÁLUNK?

PILLANATFELVÉTELEK MINDENNAPJAINKRÓL

LEGFRISSEBB ÁLLÁSAJÁNLATAINK

Munkakör A munkavégzés helye Ország Szervezeti egység A munkábaállás ideje
MŰVEZETŐ (M3) A munkavégzés helyeBudapest OrszágMagyarország Szervezeti egységMetróépítés Üzletág A munkábaállás ideje Azonnal Részletek
ELEKTROMOS MŰVEZETŐ A munkavégzés helyeBudapest OrszágMagyarország Szervezeti egységMetróépítés Üzletág A munkábaállás ideje Azonnal Részletek
ELEKTROMOS MUNKAHELYI MÉRNÖK A munkavégzés helyeBudapest OrszágMagyarország Szervezeti egységMetróépítés Üzletág A munkábaállás ideje Azonnal Részletek
MUNKAHELYI MÉRNÖK A munkavégzés helyeBudapest OrszágMagyarország Szervezeti egységMetróépítés Üzletág A munkábaállás ideje Azonnal Részletek
MŰVEZETŐ A munkavégzés helyeSzolnok OrszágMagyarország Szervezeti egységMagas, Speciális Mélyépítés Üzletág A munkábaállás ideje Azonnal Részletek
ELŐKÉSZÍTŐ MÉRNÖK A munkavégzés helyeKelet-Magyarország (Hatvan/Szolnok) OrszágMagyarország Szervezeti egységMagasépítés Üzletág A munkábaállás ideje azonnal Részletek
ELEKTROMOS PROJEKTMÉRNÖK A munkavégzés helyeBudapest OrszágMagyarország Szervezeti egységMetróépítési Üzletág A munkábaállás ideje azonnal Részletek
ÚTÉPÍTÉSI MŰVEZETŐ A munkavégzés helyeM4 gyorsforgalmi autóút (Abony-Törökszentmiklós-Szolnok) OrszágMagyarország Szervezeti egységÚtépítési Üzletág/Nagylétesítmények Igazgatóság A munkábaállás ideje azonnal Részletek

Kollégáink a
SWIETELSKY-ről

• Szakmai kihívások

"Számomra fontos, hogy szakmailag olyan kihívásokkal teli projekteken tudjak dolgozni, amire még sokáig büszkén tekinthetek majd vissza. Itt a SWIETELSKY-nél erre minden lehetőség adott, és a segítőkész szakmai háttér is biztosított hozzá, mindezt egy családias légkörben."

Viktor – Projektmérnök

• Fejlődési lehetőség, családias csapat

"Mindig olyan munkahelyre vágytam, ahol egyszerre megtalálom a fejlődési lehetőséget, a szakmai kihívások utáni elismerést és megbecsülést, valamint azt, hogy egy stabil hátterű cég családias hanglatú csapatának legyek részese. Mindezt megtaláltam egy remek csapatban a SWIETELSKY-nél."

József – Művezető

• Szaktudás

"Számomra a munkahelykeresés során fontos szempont volt a stabil munkahely, nagy szaktudás és a megfelelő munkakörülmény. Ezeket mind megtaláltam a SWIETELSKY berkein belül, ahol a beilleszkedés is gyorsan ment a segítőkész és kedves kollégák miatt."

Dávid – Munkahelyi mérnök

• Szakmai fejlődés, karrierépítés

"Fiatal mérnökként számomra a legfontosabb a szakmai fejlődés lehetősége. A Swietelsky-nél a tapasztalt kollegákkal való együttműködés és változatos projekteken valón részvétel lehetővé teszik ezt számomra. A munkám során számtalan új kihívással találkozom, melyeknél a felmerülő nehézségek megoldásában nagy segítségre vannak kollegáim, egy jól működő csapat értékes tagjának érzem magam. A szakmai fejlődésen kívül, talán a legfontosabb kiemelni a karrierépítés lehetőségét. Számtalan kollegám több mint 15 éve dolgozik a cégnél, ez számomra pozitív jövőképet nyújt. Számos közösségépítő eseményen is volt lehetőségem reszt venni, melyeken a hangulat mindig kifogástalan volt."

Ámer - Munkahelyi mérnök

• Támogató környezet

"Fontos volt számomra a munkahelyválasztásnál, hogy milyen körülmények adottak a munkavégzéshez. Milyen a környezet, a vezetők és a munkatársak, hiszen velük egy csapatban, egymást segítve és támogatva tudunk majd minőségi munkát végezni. Így az itt töltött idő távlatában elmondhatom, hogy a SWIETELSKY-nél ez megvalósult."

Edina – Gazdasági vezető

• Csapatjáték

"A Swietelskynél eltöltött próbaidő alatt lehetőségem volt megismerni és elsajátítani a csapatban való gondolkodást. Azt hiszem megtaláltam azt a munkahelyet, ahol a sokrétű projekteknek köszönhetően tökéletesíthetem mérnöki tudásom. A cégnél pozitív jövőképet látok magam előtt, szeretnék tovább fejlődni és karriert építeni, kihasználva a cég nyújtotta lehetőségeim."

Kissinger – munkahelyi mérnök

• Lehetőségek

"Az építőipari pályám a Swietelsky-nél indult és az azóta eltelt több év alatt, a Cég adta lehetőségek, mind szakmai, mind csapatépítés szempontjából is csak előnyömre váltak. A változatos projektek, a mindennapi kihívások, a munkatársakkal való családias legkör jelentik számomra az utat, hogy elkerülhessem a monoton munkavégzést."

András – művezető

• Támogatás

"A Swietelsky-nél nőként is teljesértékűnek érzem magamat a munkaterületen, ami motivál a folyamatos fejlődésben. A cég a sporttevékenységemben is támogatást nyújt, a Swietelsky családias futócsapatának részese lehetek."

Hedvig – munkahelyi mérnök

EGÉSZ MAGYARORSZÁGON
ÉS A KÖRNYÉKEN

Most küldje el önéletrajzát!

VANNAK MÉG KÉRDÉSEI?

KÉRDÉSEIT BIZALMASAN KEZELJÜK.

HOL VAGYUNK JELEN MAGYARORSZÁGON?

HOGYAN TALÁLSZ
MEG MINKET?

allas@swietelsky.hu